2010. február 9., kedd

Munkáról...

Hát, úgy látszik nem sikerül betartani az ígéretünket.... és a rendszeres naplóírás kicsit sem nevezhető rendszeresnek... Múlt héten befejeztem a gyakorlatot a gyermekkönyvtárban. Napi nyolc órát dolgoztam (először életemben hivatalos munkahelyen...), nagyon élveztem, de azért el is fáradtam rendesen. Aminek a legjobban örülök, hogy a munkatársaim nagyon-nagyon meg voltak velem elégedve, már az első napon a szünet után azzal fogadtak, hogy mondták a főnökömnek, hogy vegyenek fel dolgozni, mert nagyon nagy segítség vagyok, szeretnek velem dolgozni. Repülve jöttem haza, újságoltam Nándinak, nem mindenkinek mondanak ilyesmit. Rengeteg gyakorlaton lévő diák segíti a könyvtár munkáját. A könyvtárnak van egy idegennyelvű állománya is, de magyar könyvük még nem volt. Úgyhogy összeállítottam egy könyvlistát csupa mesekönyvekből, meg legendákból, szépen illusztrálva, amit majd meg fognak rendelni a könyvtár számára. Tegnap voltam bent, hogy pontosítsuk a dolgokat, hát nem sok reménnyel kecsegtettek, lehet, hogy csak jövőre fognak belőle vásárolni. Amúgy a könyvekről szóló tájékoztató anyagot is én fordítottam volna le, a katalogizáláshoz, és azért kaptam volna pénzt. De mivel ebben az évben Mexicót mutatják be, valószínű ez jövőre tolódik. De azt mondták, hogy mindenképpen számítanak majd rám, mert nyáron szoktak egyéb programokat szervezni, és akkor szükség lesz plusz emberre. Hát ez is valami... De a munkatársaim tegnap is úgy fogadtak, hogy mikor jössz már, nagyon várunk... Hát nem akartam mondani, hogy mondjátok a főnöknek. Ha a dicséretekért fizetett volna, már milliomos lennék... ;) De mondanom sem kell, nagyon élveztem, úgy éreztem, végre olyat csinálhatnék, ami tényleg tetszik, gyerekekkel lenni, olvasgatni velük, tanítgatni őket... és még fizetnének is... állommunka. :) Úgyhogy tegnap óta megint belevetettem magam az aktívabb munkakeresésbe. Nándi tegnap is, ma is Arantxa anyukájánál dolgozott, nagyon aranyosak, hogy próbálnak nekünk segíteni. :) Végülis nem jutott be az ösztöndíjas pincértanfolyamra, de részt vesz a munkához jutást segítő programban, így jövő héttől lesz plusz nyelvórája, ahol szakmai spanyolt fog tanulni, és folyamatosan keresgetnek neki munkát. Hát egyelőre ennyi, amúgy jól érezzük magunkat, járunk futni, tornázunk, kitaláltam, hogy míg nincs semmi konkrét dolog, és viszonylag több szabadidőm van, németezni, meg angolozni fogok, úgyhogy ki is vettem pár könyvet a könyvtárból. Ne szokjon el az agyam nagyon a tanulástól. ;) Na megyek is, este megyünk egy előadásra, amit az itteni ifjúsági csoport szervez. Címe: Isten és a szex. Kíváncsi vagyok, milyen lesz. ;) Puszilok mindenkit!