Istentől áldott új esztendőt kívánunk!

Nándi és Réka

Adventi koszorú

Most, hogy végre külön kis lakásunk van valahogy nyugodtabb és olyan jól esik egy kicsit készülgetni a karácsonyra. Tavaly sem volt adventi koszorúnk, és gondoltam jó lenne csinálni egyet. De itt kicsit nehéz beszerezni a hozzávalókat az "igazi" koszorúhoz, úgyhogy azt találtam ki, hogy tésztából készítek egyet. Keresgettem neten, és rátaláltam egy gyönyörűségre. Egyből kedvet kaptam, és elkészítettem Nándinak meglepiből. :) Az enyém nem lett olyen tökéletes mint az eredeti, de jól szórakoztam közben, és Nándi is nagyon örült neki. :) Ha valaki kedvet kapna hozzá, ezen a honlapon rajta van a recept, és minden szükséges dolog. Aztán várom a képeket, ha megcsináltátok! :)

A történet folytatódik... :)

Újra itt vagyunk.... úgy emlékszem, talán valamikor szeptemberben veszítettük el a fonalat, amikor ünnepek voltak a városban. Azóta sokminden történt velünk.... hol is kezdjem.... talán ott, hogy Nándi valamikor szeptember közepén felmondott a kebapban. Elegünk lett abból, hogy kihasználták, kért egy (nem több, egy) szabadnapot, nem akarták neki megadni, mindig csak halogatták, hogy majd ha felveszünk még egy embert stb... de hát csak nem történt semmi, csupán annyi, hogy azt akarták, hogy még több órát dolgozzon naponta havi 300 euróért. Aztán egyik délután ezen úgy összekaptak, hogy Nándi fogta magát, összepakolta a cuccait és hazajött, az én legnagyobb örömömre!!!!!! :D:D:D:D Ismeritek Nándit, azért nem egy ideges típus, elég nyugodtan fogja fel a dolgokat, de betelt a pohár.... Örültünk, hogy így döntött, és megszabadult a törökéktől. ;) Ezzel egyidőben, elkezdtük "szűkösnek" érezni a barátnőnkkel való együttlakást... És így, hogy van biztos keresetem, gondoltuk most már akár mi ketten is ki tudnánk bérelni egy kis lakást. Salamancában elég magasak az árak, így hát érdeklődtem, lakások iránt Monterrubióban, a faluban, ahol dolgozom. Kérdeztem az egyik főnökömet is, tud-e valami kiadó lakást, de aztán kiderült, hogy nincsenek is lakások, csak családi házak. Úgyhogy ezt az ötletet elvetettük, bár én nagyön örültem volna, ha odaköltözünk a faluba, két percre a munkahelyemtől. :) De aztán azt az ötletet adta a srác (főnököm), hogy miért nem költözünk a szomszéd faluba (röviden csak Villares), ami Monterrubio és Salamanca között van. Először nem tetszett az ötlet, mert így-is úgy-is valamivel be kell járni stb. de azért nem vetettem el teljesen. Este mikor hazaértem megemlítettem Nándinak is az ötletet, mit szól hozzá... Hát képzeljétek mit mondott.... ő is pont ezen gondolkodott, habár neki se tetszett először a "jel", amit kapott, de ő is úgy volt vele, mint én, elmeséli nekem, aztán meglátjuk. Abban az időben még a futáros meló utolsó napjai élte, és kebapot vitt az egyik faluba. Arra lett figyelmes, hogy olyan gyönyörű színekben pompázik a Hold, és körülötte az égbolt, hogy olyannak még sohasem látta. Le is lassította egy kicsit a motort, hogy gyönyörködjön benne, és (mik eszébe nem jutnak.... ;) ), arra gondolt, hogy ez biztosan egy jel lehet, hát megnézte milyen falu is terül el a Hold alatt. Először azt hitte, hogy Monterrubio, de aztán tudatosult benne, hogy hát ez bizony Villares. Mikor este elmeséltük egymásnak a megélt dolgokat, hát azt mondtuk magunkank, miért is ne.... lehet, hogy Villares a következő állomás. Hát gyorsan bekapcsoltuk a gépet, keresgettünk neten, de semmi jót nem találtunk.... sebaj, másnap lementünk az újságoshoz, vettünk egy hirdetőújságot. Felhívtuk az első albit, ami elfogadhatónak tűnt, igaz, hogy kétszobás volt, de hát próba szerencse, csak úgy kíváncsiságból, megkérdezzük mennyibe kerül. Szerencsénkre a kétszobás albit már kiadta a nő, de mondta, hogy az egyszobásból (ami még meg se volt hirdetve) most fog kiköltözni egy lány, és nemsokára felszabadul. Kérdezgettem, hogy milyen az albi, és minden kérdésemre azt a választ adta, amit mi vártunk! Hihetetlen volt! :) Falu szélén, közel a munkahelymhez. (Egy kis föld út köti össze a két falut, mindössze 3 km) 20 nm-es erkély, garázs, és még az ára is elérhető. Másnap meg is néztük, hát ki is vettük. :) Október elején költöztünk ki a faluba, és nagyon jól érezzük itt magunkat! :) Nagyon szép a lakás, mondern, nagy nappalival, és még egy nagy tévét is tettek be nekünk. :) És nagyon jó végre lakótársak nélkül.... :) Ja, és még az hozzátartozik a történethez, hogy a tulaj először kéthavi kauciót akart tőlünk kérni. Mi így is készültünk, összerakosgattuk a pénzt, és mikor hozta a szerződést, azt mondta, hogy elég egy havi kaució is, mert megérti, hogy talán nem vagyunk abban a helyzetben, hogy kifizessünk ennyi pénzt. Hát ennek is nagyon megörültünk, úgyhogy örömünkben kaptam egy biciklit, azzal jártam dolgozni. Jajjj, de élveztem! :) Sajnos mostanában nagyon hidegre fordult az idő, meg hatalmas sár van a föld úton, úgyhogy kicsit pihen a járgány, de alig várom a tavaszt, hogy újra elővegyem!

Október 22-23-án megszerveztük a Magyar Napokat az éttermeben, ahol dolgozom. Két napos rendezvény volt, mindkét este 5 fogásos magyar vacsorával, két napig magyar zene szólt az étteremben, nemzeti színű terítő, fényképek Magyarországról, teljesen úgy éreztem magam, mint egy magyar lagziban. Két nagyszerű magyar szakácsunk volt, ők állították össze az ételsort, és nagyon finomat főztek. Az egyik srác, Erik, itt lakik a faluban, a szomszéd utcában, rajta keresztül ismertük meg Csabit, aki Salamancában lakik. Még magyar pincérünk is volt, jelenleg az Erasmusban (a főnököm salamancai étterme, ahol a gyakorlatot csináltam a tanfolyam után) dolgozik egy magyar lány, Betti, ő jött ki dolgozni a hétvégére. Nagyon-nagyon jó volt, és micsoda könnyedség magyarokkal dolgozni!!! Csak úgy ment minden magától, egyszerűen mindenki tette a dolgát, és nagyon jól sikerült. Vacsi után felvettük a népviseletet Nándival, és táncoltunk, zenéltünk, majd tartottunk egy táncházat a vendégeknek. Ja, és Nándi írt a magyar nagykövetségre, nagyon örültek a kezdeményezésnek, kaptunk tőlünk könyveket, és még a kulturális-oktatási attasé is eljött hozzánk egy ebédre. A turinfonak is írt Nándi, onnan meg négyféle szóróanyagot, meg plakátokat küldtek nekünk. :) Első este kb 30-35 menüt szolgáltunk fel. Kellemesen tele volt az étterem, de ketten Bettivel el tudtuk vinni a dolgot, nagyon jó hangulat volt. :) De képzeljétek el, hogy másnapra úgy elterjedt a híre, hogy egész délelőtt jöttek a telefonhívások. Fél kettőre mentem dolgozni, és már 47 foglalás volt feljegyezve. Fél ötig dolgoztam, addigra felment 70-re. :) Madridból is jöttek magyar fiatalok. Még a teraszról is hoztunk be asztalokat, meg székeket, mindenhol emberek ültek. :) Nagyon ízlett mindenkinek a vacsora, engem azóta is táncoslánynak hívnak a vendégeim. A főnökökkel meg egy hétig madarat lehetett volna fogatni, még az Erasmusban sem értették, hogy mi történt, mert vigyorogtak egy héten keresztül. Hát igen, sose ennyi embert nem látott az az étterem. Az egész rendezvényt megkoronázta, hogy pont itt voltak Nándi szülei, és nővére, nagyon jó volt, hogy ők is részt vehettek ebben a forgatagban. :) És hogy pontot tegyünk az i-re, még egy történet... Szombaton este Nándi kivitt dolgozni, míg átöltöztem, ő elkortyolgatott egy kávét, és a két főnököm ott beszélgetett mellette... csak arra lett figyelmes, hogy egyik mondja a másiknak, hogy nem baj, majd Nándi segít... ismeritek Nándit, rögtön mondta, persze, hogyne, miben kellene segíteni, hát te is beállsz ma pincérkedni. :D Rögtön lelankadt a lelkesedése, elsápadt, én pont erre léptem be a bárpultba, Nándi izgatottan szól oda nekem, Rékaaaa segíts, pincérkedni fogok... :) De aztán az első ijedség hamar el is szállt, és olyan ügyes volt egész este, csak úgy kinálgatta a forralt bort. :) Aztán később kiderült, így akarták "levizsgátatni", hogy dolgozik a "mélyvízben". A következő munkanapomon ezzel állt elém a főnököm: "Réka, Nándi munkát keres?" Mondtam, hogy igen. Erre ő: "Akarod, hogy adjak neki munkát?" Hát mondom, hogyne, semmit se szeretnék jobban. :) A testvérének van egy étterme Salamanca központjában, a Fő tér mellett, november 2-án már kezdett is. Úgyhogy kollégák lettünk! :) Pont most mesélte, hogy ma volt az első nap, hogy egész délután ő volt ott egyedül, és még ő is zárt. Holnap ő nyit. :) Már kulcsa is van az étteremhez. Az egészben az a poén, hogy a munkatársai teljes munkaidőben dolgoznak, és csak fél munkaidőben vannak bejelentve, hónapokig ígérgették nekik a szerződést, mire végre megkapták.Ő egy hét után megkapta, teljes munkaidő, határozatlan ideig szóló szerződést.... Még viccelődtünk is, hogy hát Ramón ( a főnököm) jól odaszólt a testvérének. :D Úgyhogy a Jóisten úgy munkálkodik, hogy még fel se ocsúdunk az egyik csodából, jön a másik. :) Ja, még egy kocsit is tudtunk venni, mert Erik, a szakács, el akarta adni a régi autóját. Már volt is rá egy biztos vevő, csak az utolsó pillanatban visszamondta, és így eladta nekünk kedvezményes áron. Ez is nagyon jól jött most a legjobb pillanatban, mert Nándi nem tudna este hazajárni.

Megint kicsitt hosszúra sikeredett ez a bejegyzés, de hát sokmindennel adósak voltunk. Most már tényleg jó lenne, rendszeresen írogatni, de inkább már nem ígérek semmit.... ;)

Töltöttem fel új képeket is a Magyar Napokról, meg mostanában voltak fellépéseink is, ez az a szervezés, amiben már tavaly is résztvettünk. Jó szórakozást hozzá!

INTERNEEEEEEEEEET

Képzeljétek, ma bekötötték hozzánk az internetet!!!! Nemsokára jönnek az élménybeszámolók, fényképek, miegymás!!! :D most rohanok dolgozni, de hétfő körül írok, hétvégén lesz két fellépésünk, meg dolgozunk. Most már Nándinak is van állandó munkahelye!!!! :):):):) Kollégák lettünk. :) Pincérkedik ő is, Salamanca központjában. :D Na jövünk nemsokára!

Sokminden....

Sziasztok!

Nagyon sok minden történt velünk mostanában, kiköltöztünk egy faluba. Ez a legfontosabb történés, nagyon jól vagyunk, saját albi, tetőtér, kilátás a mezőre... :) Netünk viszont nincs, úgyhogy azért nem jelentkeztünk sokáig. Most is mennem kell dolgozni, majd még írunk egy hosszabbat...... vannak képek és videók is bőven.... türelem, és ne hagyjatok el minket!!! :)

Búcsú és ünnepek Salamancában

Újra ittvagyunk, még csak el sem vesztünk... :) Kéthetes ünnepsorozat van Salamancában, az egész város tele van bódékkal, nagy a nyüzsgés, az egész város az utcán két héten keresztül, és ma délután mi is tettünk egy kört Nándival, kipróbáltuk egy-két bódé ételeit, italait, és amint ott eszegettünk, egy fényképész lepett meg minket hátulról, hogy lefényképezhetne-e minket a város elektronikus újságja számára. Aztán mondtuk, hogy persze! ;) Már fent is van a kép a neten. (Ha elsőre nem jön be a link rendesen, kattintsatok a frissítésre...) Csak ennyit akartam, most megyek is, mert megint spanyoltanfolyamot tartok délelőttönként, két héten keresztül, és ma fel kell készülnöm az egész hétre. Majd még írunk!

Nyelvében él a nemzet....

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem ennek a mondatnak a jelentését régebben elég nehéz volt megemészteni, aztán lassacskán elkezdett letisztulni, de azt hiszem mióta itt vagyunk kezdem megérteni... Régóta figyelgetem (és elvileg tanulgatom is :) ) a spanyol nyelv felépítését, van amit eléd raknak a könyvek, de persze vannak olyan jelenségek is, aminek a felépítésére neked kell rájönni, szétboncolni, hogy aztán könnyebben megértsd, és megtanuld a használatát. És persze mióta kijöttünk ezekhez a megfigyelgetésekhez társult aztán a nép, aki a spanyol nyelvet őrzi, beszéli... elkezdtük őket megismerni, mik a szokásaik, hogyan reagálnak egyes dolgokra, milyen az életfelfogásuk, hogyan élnek.... Az első legfeltűnőbb és egyben legzavaróbb jelenség itt az volt, hogy az utcán egyszerűen nem tudnak közlekedni, nem tisztelik a másikat. Ha két ember megy a járdán, fél km/óra sebességgel, elfoglalják az egész járdát, és csak úgy tudod őket kikerülni, ha rájukszólsz vagy lemész az útra. Ha négy fős a társaság, akkor mind a négyen egymás mellett mennek. Nem ám úgy mint otthon, hogy az utca jobb oldalán te mész, a bal oldalán meg a szembe jövő emberek. Na az meg a másik, ha az ember mögött mész, rendben, nem lát, nem megy arrébb, de hogy a szembe jövő ember, ha rajta múlik, úgy lök fel ahogy nem szégyell, az már kicsit a személyes zóna megsértése. :) Itt egyszerűen nem ismerik a jobb kész szabályt. Nem egyszer volt már úgy, hogy meg kellett állnom, megvártam, hogy most vajon fellöknek-e vagy észreveszik hogy ott vagyok.... Elmesélek nektek két hasonló esetet. Télen sétáltunk az utcán, és egy család jött velünk szembe hógolyózva. Igen csak vigyázni kellett, hogy ne dobjanak meg, mi álltunk félre, a szülők nem igen szóltak rá a gyerekekre. Januárban, mikor otthon voltunk, sétáltam Pesten, előttem ment pár fiatal hógolyózva, mögöttük jöttem, mikor észrevettek, félreálltak és elengedtek. A bár is nagyon érdekes munkahely ilyen megfigyelések szempontjából. :) Vannak olyan családok, akik sokszor késő estig, akár éjjel egyig is ott iszogatnak a bárban, de ne úgy képzeljétek el, mint otthon a részeges embereket, akik állandóan a kocsmában vannak, hanem ők elég gazdag elegáns családok, és a 3-5 éves kisgyerekek meg ott alszanak a heverőn. Ja, a másik ami minden nap megdöbbent, hogy bejön anyuka meg apuka a gyerekekkel, ők megisszák a maguk söröcskéjét, meg esznek valamit (itt szokás az hogy az italhoz lehet venni kis falatkákat "pinchos"), szóval megeszik a kis falatkájukat, a gyerekeknek meg kérnek egy pohár csapvizet. A szívem szakad meg, vagy ha vesznek is valamit akkor egy üveg üdítőt és azt elosztják a gyerekek. És ez itt nem pénzkérdés.... Emlékszem nálunk a családban Anyáék sokszor nem is vettek maguknak semmit, csak hogy mi ehessünk egy-egy gombóc fagyit. És itt úgy kezelik a gyerekeket, mint valami rémes kisördögöket. Igaz nem is tudják őket megnevelni, de olyan a felfogásuk, hogy ha gyerek van a családban, onnantól kezdve megáll az élet, a család "megszűnik élni", mert ezektől a kis "ördögfajzatoktól" nem lehet csinálni semmit. Amúgy úgy kezelik őket, mintha valami kis űrélnyek lennének, valami másik faj. Ha egy magyar család elmegy egy étterembe ebédelni, meg egyáltalán egy családi ebéd nálunk úgy néz ki, hogy gyerekek, felnőttek nyugodtan ülnek az asztalnál, esznek, és ha mindenki befejezte az ebédet, akkor hagyhatjuk el az asztalt. Hát itt a gyerekek legfeljebb egy fogást tudnak kivárni (ha egyáltalán elhozzák a gyerekeket az étterembe), utána megy a rohangálás, külön játékokat kell nekik hozni, hogy kibírják míg a szülők megvacsoráznak. Ja, meg még ami most jutott eszembe, hogy itt az emberek nem várják meg egymást. Hihetetlen, bejön pár ember, hogy megigyanak valamit, odamegyek hozzájuk, hogy felvegyem a rendelést, és számtalanszor mondják azt, hogy még várjak mert a csapat másik fele még kint van az utcán. És amikor mennek ki az étteremből akkor se egyszerre, összevissza.... Hát nem tudom, nálunk azért még mindig él ez a csapatszellem, hogy "együtt", egy közösség vagyunk. :) És ez olyan jó. Ez itt már nagyon kihalófélben van. Még ha együtt is buliznak az emberek, nincsenek felelősséggel egymás iránt, olyan énközpontú itt minden, ami a bizonytalanság érzését kelti - legalábbis bennem. És egy kis nyevli kitérő (csak hogy legyen értelme a bejegyzésem címének :) ): például azt hogy "leejtettem a tollamat" a spanyol így fejezi ki: "se me ha caído el bolí", ami szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy leesett nekem a toll. Ha megfigyelitek a magyar mondatot, ott "én" vagyok a cselekvő, nem figyeltem oda, leejtettem a tollamat, én vagyok a hibás, mert nem fogtam meg rendesen. A spanyolban szó sincs erről, a toll volt a szerencsétlen, mert leesett. Most mondhatnátok azt, hogy mi is szoktuk mondani, hogy leesett a tollam. Ezt inkább akkor mondjuk, ha én nem játszottam közre abban, hogy a tollam leesett. A spanyoloknak csak ez az egy kifejezésük van, attól függetlenül, hogy én vagyok a hibás, vagy tőlem függetlenül esett le. Tehát ők egyik esetben sem "vállalnak felelősséget" a toll leeséséért. A másik, amire a múltkor figyeltem fel, aztán mindig megüti a fülemet, hogy nagyon sok esetben, ha azt akarják kifejezni, hogy megnéztek egy filmet, vagy elolvastak egy könyvet, hozzáteszik még azt is hogy magamnak. Micsoda önzőség, kihangsúlyozni azt, hogy elolvastam magamnak. Elolvastam magamnak egy Jókai regényt. Most már csak az enyém. Én birtoklom, még csak meg se osztom veled az élményt, nehogy jó legyen neked is. :) Remélem értitek.... ;)

Színváltás

Megint újítottam egy kicsit a naplón, új képet tettem fel rólunk, meg megváltoztattam a hátteret is, de ha lesz időm, még finomítok rajta.... Nálunk semmi újdonság nem történik, repülnek a napok villám gyorsan, máskor olyan lassan telik a nyár, egyik tábor, másik tábor, fellépések, nyaralás, de így hogy dolgozik az ember, kicsit egyforma minden, és már csak arra leszünk figyelmesek, hogy augusztus van, és már megkaptuk a harmadik fizetésünket is. :) Ez még inkább nyugodtsággal tölt el minket. :) Mivel Nándi nem írogat, hát megsúgom nektek (bár szerintem már mindenki tudja) :) hogy immáron harmadik hónapja kebapfutárkodik egy török étteremben. A motorozást nagyon élvezi, a tulajokat már annál kevésbé, de azért nem panaszkodik, összességében jól érzi magát. :) Az én munkahelyemen minden a régi, a hétvégén falunap lesz három nap, vagyis elvileg már ma este elkezdődik, úgyhogy nagy lesz a pörgés, az biztos.

VB láz

Itt megélni a foci vb-t, egészen érdekes... még a végén kezd megtetszeni a foci... :) Ha Spanyolország játszik, itt leáll az élet. Az utcán nincs egy lélek sem, a bárak viszont zsúfolásig megtelnek emberekkel, így nálunk is az étteremben. Egész Spanyolország a tévét nézi, és szurkolnak a csapatnak, na akkor aztán fel kell kötni a gatyát, hogy megértsem abban a zajban, ki mit óhajt... utána pár órán keresztül nem hallok... :) múltkor mikor berúgták az egyetlen gólt a meccsen, olyan magánkívüli őrületben törtek ki, hogy épp az üres tányérokat, poharakat szedegettem össze az asztalokról, és muszáj volt behúzódnom egy sarokba, nehogy a levegőbe dobjam a tálcát. :) Olyan jó lenne egyszer a magyaroknak szurkolni így egy vb-n. Belegondoltam, hogy az egész ország együtt van, és mindenki a magyaroknak szurkol... hm... egyszer hátha megérjük ezt is. :)

Amint észrevehettétek, vannak új témák a blogon, kicsit feldobtam a naplónkat. :) Ez még csak próbálgatás, majd még biztos változtatunk rajta Nándival. Amúgy jól vagyunk, dolgozgatunk, spórolgatunk, és élvezzük a jó időt. Remélem már otthon is megkeződött a nyár. Jó nyaralást mindenkinek!

Cím nélküli bejegyzés...

Tényleg megint eltűntünk egy kicsit, de csak azért mert nincs különösebb esemény... Dolgozunk, dolgozunk, és dolgozunk. Aztán néha eljárunk kicsit bulizni is, akkor persze alszunk délig. De jó, mert hétközben már éjfél körül itthon vagyunk, aztán elmehetünk szórakozni, mert aludhatunk sokáig, csak délután megyünk dolgozni. A főnökömmel már jobban vagyok, múltkor már többször is megdicsért, hogy most már jobban csinálom a dolgokat, meg nagyon tetszik neki, ahogy az emberekkel bánok. Ja, és ami a legjobban tetszett, hogy azt mondta, hogy jobban csinálom a Mojito koktélt, mint a "miszter tökéletes" kisfőnök, aki egyébként 10 éve pincérkedik. :D Ja, és még egy hír, megismerkedtünk egy erdélyi magyar lánnyal, aki szintén pincér, már 10 éve itt van Spanyolországban, az egyik közeli faluban lakik. Meg Nándi rábukkant egy magyar srácra is, de vele még nem találkoztunk. Úgyhogy összeszedjük a magyarokat lassacskán... ;)

„Az emberi értelem tervezget, de az Úr adja meg, hogy mit mondjon a nyelv. Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket. Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.” Példabeszédek könyve 16; 1-3

Születésnap

Hétfőn születésnapi bulit tartottunk, meghívtuk pár barátunkat. Nándi sajnos dolgozott, úgyhogy a szobatársunkkal ketten tartottunk a frontot. Főztem marhapörköltet, sütöttem hozzá sós kiflit, desszertként gyümölcssalátát ettünk, meg epertortát akartam csinálni. Találtam is egy jó receptet a mindmegette.hu csodaoldalon (mindenkinek ajánlom ;D ). Epertorta túrókrémmel. Vettem is hozzá túrót (nagy örömömre pár napja

bukkantam rá az egyik bevásárlóközpontban - az élet apró örömei), csak az volt a bökkenő, hogy az otthoni túró sokkal keményebb, ez elég híg volt, és a krém folyós maradt. Ekkor kitaláltam, hogy teszek bele zselatint. Meg is főztem dupla adagot tettem a tejbe, szép sűrű lett, nagyon megörültem, beleöntöttem a hideg túrókrémbe, és a zselatin ahogy esett úgy puffant (szó szerint) megkeményedett úgy önmagában a túrókrém közepébe (tapasztalt háziasszonyok, most nem illik kinevetni... :) ) Saját hibájából tanul az ember, hát én is.... a tortámnak lőttek. Ez volt körülbelül háromnegyed kilenckor, és negyed kilencre vártam a vendégeket, még jó hogy jó spanyol módjára, nem érkeztek időben. Szóval becsődölt az est fénypontja, a szülinapi torta. Szerencsére Arantxának volt itthon tejszínhabja, azt gyorsan felvertük, és azzal kentük meg a piskótát, rá az epret. Így is ízlet mindenkinek, de szegény elég csárén

nézett ki. Aztán másnap megfőztem a túrókrémet, és mivel volt benne tojás, megkeményedett, sütöttem még egy adag piskótát, volt még eper is itthon, úgyhogy egy nappal később, de megcsináltam a szülinapi tortát. :) Az is ízlett mindenkinek. A képen a javított változatot láthatjátok. Kaptam a barátnőimtől egy csodaszép szoknyát, az van rajtam a fényképen, meg egy nyakláncot fülbevalóval.

A munkahelyen is vannak fejlemények, tegnap megkaptam az egyenruhát, meg az első fizetésemet is. :) Jó érzés... :) Töltöttem fel képeket az egyenruháról. Tiszta feketében vagyok, színes köténnyel. Egyik narancssárga, másik citromsárga. Ja, és most már a főnökkel is egész jóban vagyok, meg a kisfőnökkel is. :) Úgyhogy most már jobb kedvvel járok dolgozni. ;)

Az új munkahely

Tettem fel képeket a kávézóról, ahol dolgozom. Nagyon kellemes kis hely, szép színes, hangulatos. Csak a főnökkel van gondom, nem valami kedves ember, állandóan ott van, és mindenkit kioszt. Egész nap stresszel minket. De szerintem az eredendő ok a "kis főnök", aki nem bírja normálisan megszervezni a dolgokat, és ezért mindent kétszer annyi időbe telik megcsinálni. És így persze, hogy lassú a kiszolgálás... Na mindegy, ezzel is edződöm... Amúgy a munka tetszene, nem rossz pincérkedni. :) Kicsit fárasztó a nyolc óra rohangálás, de azért meg lehet szokni. ;)

Nándi! Hol marad az a zöld bejegyzés!? :P :D ;) Neked is vannak híreid... :)

Benne leszek a tévében... :)

... azaz benne vagyok az újságban. :) Tegnap a polgármesteri hivatal dísztermében ünnepélyesen átadták a tanítványaimnak a spanyol tanfolyamért járó diplomákat. Kivonult még a sajtó is, úgyhogy ma benne voltam az újságban egy fénykép erejéig. :) Ma volt az utolsó nap, azért vártam már hogy vége legyen, mert 13 órákat dolgoztam naponta, és eléggé el vagyok fáradva, de még így is naplót írok... ;) Remélem a hosszas kihagyás után nem ábrándultatok ki a naplónkból, mostanában azért már elég szorgalmasan írogatok. ;) (remélem azért van aki még olvasgatja...) A tanfolyamra visszatérve ma volt az utolsó tanítási nap, de nem tanultunk, hanem mindenki hozott valamilyen jellegzetes ételt, táncoltak, énekeltek, nagyon érdekes volt, és rengeteg finomságot kóstoltam meg. Még ajándékot is kaptam a diákjaimtól, egy hatalmas angyalkát, és azt mondták engem ábrázol... hát a gesztust azért értékeltem... ;) de megbeszéltük Nándival, hogy inkább nem tesszük ki a lakásba. Összességében jól sikerült a tanfolyam a diákok is elégedettek voltak. ;)
Az étteremben is jól elvagyok, most már könnyebb lesz, hogy nem kell reggel korán kelnem meg órákra készülnöm. Csak az a baj, hogy kevés ember van, és sokszor unatkozom. De állítólag hétvégére több vendéget várnak, meg holnaptól lesz étlap is... (eddig azt még nem volt idő összeállítani). Ma fényképezőgépemet is elvittem, és még fényképeztem is, holnap feltöltöm a képeket. Szerintem nagyon hangulatos kis hely, nekem tetszik. :)

Lóti-futi, tejeskávé, csapolt sör, coca-cola...

Na túl vagyok az első munkanapjaimon... Hát bedobtak a mélyvízbe, az biztos, de túléltem. ;) Kedd óta jártam ki az étterembe takarítani, Monterrubio nevű faluba. Kb 7 km-re van Salamancától. Reggel letanítottam 9-től 2-ig az öt órámat, aztán négykor mentünk is, szerencsére jöttek értem kocsival. Este fél 10-10 körül értem haza minden nap, emellett még készülgettem az óráimra is. Mikor kedden megérkeztünk, nem gondoltam volna, hogy pénteken meg tudjuk nyitni az éttermet. Egy-két helyen még meszelni kellett, nem volt lerakva a padló és akkor még hol vagyunk attól, hogy berakjuk az italokat, és mindent praktikusan és célszerűen elrendezünk kiskanáltól a poharakon át stb. Hát csodák csodájára mégis megnyitottunk pénteken, ötre mentem dolgozni, és reggel fél hatra értem haza. 17 órát dolgoztam aznap... És úgy nyitottunk meg, hogy szinte semminek nem volt helye, akkora fejetlenség volt, hogy szörnyű... Na mindegy, túléltem... Hulla fáradtan értem haza, tegnap már jobb volt, ma meg még jobb, úgyhogy lassacskán belejövök. ;) A tanfolyamnak vége lesz csütörtökön, úgyhogy onnantól kezdve már nyugodtabb lesz minden. Kicsit nehéz, ha az embernek két munkahelye van egyszerre. Eddig hónapokig nem volt, most meg hirtelen kettő is. De azért jó, lassacskán kezdek belejönni a pincérkedésbe is. Már a főnök is mosolyog rám. ;) Tegnap az étteremben néptáncbemutató volt, és az egyik férfi itt nagy híresség, mert néptáncol, dobol és furulyázik egyszerre, és minden évben felmászik a katedrális legtetejére, és ott zenél. Vele is sikerült összeismerkedni, és mondtam neki, hogy én is néptáncolok, meg zenélek, erre felcsillant a szeme, és az volt az első kérdése, hogy szeretek-e lovagolni. Mondtam, hogy én egy kicsit félek, de a barátom nagyon szereti, hát el is hívta Nándit lovagolni. Szereztem Nándinak egy lovaspajtást. ;) Megbeszéltük vele, hogy majd zenélünk is valamit, meg összejövünk, számot is cseréltünk. A főnököm is ott volt, és hallotta mindezeket. Ő is megörült, hogy mi mindent csinálunk, és meg is beszéltük, hogy majd csinálunk magyar napokat, magyar kajával, meg táncolunk és zenélünk Nándival. Ma már kérdezte is tőlem, hogy mi lesz a menü, erre én felsoroltam négy-öt fogást, meg is lepődött, hogy már ki is gondoltam. ;) Szóval alakulnak a dolgok. És persze ehhez az is hozzájárul, hogy biztos fizetést kapok, most már nem kell azon gondolkodni, hogy mi lesz ha vége ennek az alkalmi munkának... ;) Holnap szabadnapos vagyok, pihenhetek egy kicsit végre. Most megyek felkészülök a holnapi órámra, aztán szundi. Reggel megyek tanítani. Üdv mindenkinek!

(Indíthatnánk egy versenyt, hogy ki a legszorgalmasabb naplóíró.... azt hiszem nyerésre állok ;) )

JÓ HÍR!!!!!!!!!!!!!! :):):):):):):)

Nagyon jól sikerült a gyakorlat az Erasmus kávézóban.... ;) Sajnos nincs szükségük újabb pincérre.... DEEEEEEE a tulajdonos új éttermet nyit, és hát oda bizony elkel egy-két pincérleányzó... és hát én leszek az egyik!!! ;) 7 hónap után sikerült biztos állást kapnom. ;) Úgyhogy most már megnyugodhatunk, és ha minden jól alakul, lassan elkezdhetjük a megtakarítást. ;) Nándi kitartóan takarítja a konyhát, de neki is gőzerővel keresünk egy nekivalóbb munkahelyet. ;)

Munkabeszámoló

Kedden elkezdtem a tanítást. 13 tanuló van a csoportomban, Nigériából, Szenegálból, Bulgáriából és Marokkóból. Az első nap volt a legnehezebb, mert azt sem tudtam, mivel készüljek, és azért 5 órát érdekesen megtartani így egy csapásra.... de azért végülis jól sikerült. Jó a csoport összetétele, lelkesek (eddig ;) ) a diákok. Már sok mindent tanultak, élvezem én is, meg szerintem ők is. Van egy lány, aki még írni sem tud, nagyjából érti az órát, meg beszél is, de mindent csak hallás után tanult meg. De péntekre már elértem vele azt, hogy egész jó tempóban le tudta másolni a táblán lévő dolgokat. ;) Egy srác meg már olyan jól tudja a nyelvet, hogy első órán láttam rajta, hogy már nem nagyon bírja, úgy unatkozik. Úgyhogy neki plusz feladatokat kell vinnem. Mindegyik diák egy külön egyéniség, jókat nevetek rajtuk (persze csak magamban :P). Van például egy 55-60 év körüli bolgár bácsika, aki érti az órát, de mindig el van a maga kis világában. Ha felszólítom, sokszor felpattan a székről és már megy is a táblához, mert azt hiszi, írnia kell valamit. :) Olyan aranyos volt a múltkor. Azt mondja nekem, hogy nem lehetne valahogy kevesebbet ülni, mert neki már úgy fáj a feneke. :) 9-től 11:30-ig folyamatos tanulás, utána tartunk fél óra szünetet. De a végén már csak játszani lehet velük, mert nem bírják idegekkel. :) Szóval jól elvagyok velük, jó pofák. Ja, van egy másik kb 55 év körüli bolgár néni, aki tud írni, viszont nem beszél semmit. Ha kérdezem, akkor sem mondja, hogy nem értem, hanem csak rázza a fejét, mint egy néma gyerek. :) Igen jó pofa, de végig mosolyogja az órát, szerintem nagyjából érti is, csak fel kell egy kicsit ráznom, mert elkönyvelte magában, hogy ő nem tud spanyolul beszélni. Múltkor megkínált muffinnal, meg meg akart hívni kávéra. Aztán másnap már nem kérdezett, ott találtam a muffint az asztalomon. :) Úgyhogy mondom, mindegyik egy külön egyéniség, megérik a pénzüket. ;)

A pincérgyakorlatot is elkezdtem a héten, délután 6-tól 12-ig dolgoztam. Ez csütörtökig fog tartani. Nem mondom, napi 11 óra munka eléggé le tudja fárasztani az embert. Munka közben nem érzem, hogy fáradt vagyok, de utána mikor jövök haza (20 percet kell gyalogolni hazáig) egy örökkévalóságnak tűnik. De Nándi rengeteget segít, mindig eljön értem, és együtt jövünk haza. :) 3 órára szoktam hazaérni a tanításból, addigra már a terített asztal vár, és ehetünk is. :) Ami meg a pincérkedést illeti, az első nap elég nehéz volt, de így a negyedik napra már egész jól belejöttem, és úgy érzem már gyorsabb is vagyok, mint első nap. Képzeljétek el, van vagy 30 féle sörük (ha nem több), és a felének saját pohara van. Meg mindenféle gyümölcslé márka... Néha előfordul, hogy kérnek tőlem valamit a vendégek, és én kérdezek vissza, hogy az meg micsoda, sör??? :) Úgyhogy vicces, de már egész jól feltalálom magam. Ami a legnehezebb, hogy öt órát tanítok délelőtt, aztán hatot pincérkedem. Mindenhol beszélni, meg az étteremben a hangos zene, egész nap kiabálnom kell, meg talpon lenni. De legalább megedződöm, már úgyis régen táncoltam, eltunyultak a lábaim. :)

Madridi beszámoló

Nagyon jól sikerült a madridi hétvégénk, jó volt egy kicsit kiszakadni a mindennapokból. Szombaton reggel 10-kor indult a buszunk, előtte még kitakarítottuk a konyhát. Megdöntöttük a rekordunkat, 45 perc alatt patyolatra varázsoltuk az éttermet. Aztán uzsgyi, futottunk a buszmegállóba, és még arra is volt időm, hogy vegyek ennivalót az útra. Utána persze alig hogy elindult a busz, el is aludtunk. Aznap délután elég rossz idő volt, fújt a szél és még az eső is esett egy kicsit, de délután volt időnk egy kis városnézésre, aztán meg mentünk az előadásra. Jó volt magyarokkal találkozni. ;) Este még sétáltunk egyet a kivilágított városközpontban, vettünk egy üveg bort és a szálláson elborozgattunk. ;) Másnap Nándi hajnalban ment a szavazásra, mert felügyelőként vett részt. Én meg bejártam a várost, csodálatos idő volt, hétágra sütött a nap. Sétáltam egyet a parkokban, fényképeztem is jópárat, majd nemsokára fel is töltjük őket. Éjjel egyre értünk haza.

Munka...

Ma megtudtam, hogy este 8-tól éjfélig fogok dolgozni a kávézóban, 10 napon keresztül. És azt is ma mondták, hogy keresnek pincért nyárra, úgyhogy ha jól dolgozom, akkor felvesznek majd pincérkedni. ;) Tegnap a gyerekkönyvtárban is voltam bent, (tudjátok ahol a másik tanfolyam gyakorlatát csináltam) mert fel akartak venni egy program lebonyolítására. Csak sajnos a munkabesztás ütközött a tanári állással. De azt mondták, hogy ne aggódjak, nyáron is lesz még munka, és számítanak rám. ;) Vicces, hogy eddig nem nagyon akadt munka, most meg annyi van, hogy nem tudom mindet elvállalni. ;) De azért ez az utóbbi állapot jobban tetszik. ;)

"Szüntelenül imádkozzatok!" 1 Tessz 5:71

Kedves Mindannyian!

Olyan régen írtunk, hogy azt sem tudom, hol kezdjem... Talán legjobb lenne az elején kezdeni, az év elején, januárban... Kijöttem a Való világból, elkezdödött a konfliktuskezelö tanfolyam gyakorlata. De talán ezt írtam is, hogy egy gyerekkönyvtárba osztottak be, ahol nagyon jól éreztem magam. Ne úgy képzeljétek el, mint egy otthoni könyvtárat, itt rengeteg egyébb foglalkozást, játszóház féleséget szerveztünk a gyerekeknek. Nem csak én élveztem nagyon, de velem is nagyon meg voltak elégedve, söt a munkatársaim azt mondták a fönökömnek, hogy vegyen fel. Napi 8 órát dolgoztam a gyerekekkel, közben gözerövel nekiláttam a záróvizsgára való készülésnek... Bemutattuk Magyarországot is Nándival, táncoltunk, zenéltünk, nagyon jó érzés volt, amikor 50 gyerek tátott szájjal bámult minket. :D Közben egyre fogyott a pénzünk, megvolt az oda-vissza jegyünk Magyarországra, de azt még nem tudtuk, hogy miböl fizetjük ki a februári albit és rezsit. Nándival is morciztunk, idegeskedtünk, aztán egyik nap betelt a pohár, és elhatároztuk, hogy imádkozni fogunk minden este, együtt, hangosan. Ez egy vasárnap este történt. Nem csak az volt a csodálatos az egészben, hogy utána sokkal nyugodtabbak lettünk, hanem az, hogy rögtön másnap választ kaptunk az imánkra! Hétfön elmentem Arantxa barátnönkhöz, aki masszörködik is, és felajánlotta, hogy megmasszíroz. Beszélgettünk, kérdezte, hogy vagyunk, mondtam neki, hogy Nándi épp járja a pizzériákat, és munkát keres. Erre igen meglepödött, hogy Nándi bármilyen munkát elvállalna??? Hát mondom persze, csak fizessenek érte... Aztán ennyibe is maradt a beszélgetés. Mikor hazaértem, csörög a telefon... hát Arantxa volt, hogy az anyukájának (aki egy kertes házban lakik a fiával) szüksége lenne segítségre a kertben, és fizetne is érte. Hát mondanom sem kell, milyen nehéz volt barátoktól pénzt elfogadnunk a munkáért, de mivel nem volt más választásunk, belementünk. Nándi nagyon élvezte a munkát a szabadban, és jókat evett Arantxa anyukájánál. :D A következö napon, kedden, miközben jártuk a várost munkát keresve, telefonáltak Nándi munkahelyéröl, hogy nem értek vissza az angoltanárok téli szünetröl, és szükségük lenne helyettesítö tanárra. De nem csak Nándira, de rám is. :D Úgyhogy siettünk haza, hogy készüljünk az órákra, és kapásból hármat tartottunk meg azon a délután. Hogy milyen élmény volt, azt inkább nem mesélem el....a gyerekek még a csilláron is lógtak, meg merem kockáztatni, hogy sokkal neveletlenebbek, mint otthon. 6 évesek, de nagyon szemtelenek, és nem lehet velük dolgozni. Nándinak viszont tetszett, mert az ö gyerekei kivételesen jobban viselkedtek, és tudott velük haladni. Nevetett is rajtam, hogy végre én is megtapasztaltam életemben elöször milyen az, amikor nem figyelnek a gyerekek, és az egész óra fegyelmezgetéssel megy el. Na de mindegy, tapasztalatnak jó volt. :) Harmadik nap, szerdán, Nándi úgy jött haza az esti spanyolóráról, hogy kiválogatták egy programba, ami segíti a munkaeröpiacra a beilleszkedést. Még arra is lett volna lehetöség, hogy részt vegyen egy olyan pincértanfolyamon, amiért ösztöndíjat kap, de aztán oda nem válogatták be. De sebaj, a program keretében, heti kétszer másfél órában szakszókincset tanul, megtanítják hogyan kell itt önéletrajzot írni, milyen tipusú munkaszerzödések vannak stb.

OTTHON...

Aztán eljött az utazás napja, már vágytunk nagyon egy kis hazai levegöre. Aki még nem értesült róla, sikerült a záróvizsgám, nagy bonyodalmak közepette, de a Jóisten akkor is velünk volt, és habár hétfön szinte még lehetetlennek tünt az egész, csütörtökön egy négyes diplomával lettem gazdagabb. :D Vasárnap éjszaka érkeztünk meg Budapestre. Hétfön bementem az egyetemre, hogy levizsgázzak még egy elmaradt tantárgyból, meg hogy felvegyem a záróvizsga-bizonyítványomat, ami nélkül nem engednek vizsgázni, de ezt viszont csak akkor állítják ki nekem, ha az összes tantárgyam jegye szerepel az elektronikus rendszerben és az indexemben. Na szóval ott tartottam, hogy hétfön megyek vizsgázni, és jó 20 perc várakozás után sem jelent meg a tanárom... Akkor kezdett kicsit feltünni, hogy itt valami nem stimmel... Szerencsére a tanszéki titkár bent volt (bár nagy csoda volt ez is, mivel vizsgaidöszakban az egyetem kissé kihalt szokott lenni) és valami papírról elökotorta nekem a tanár számát, és megengedte nekem, hogy felhívjam az egyetemi telefonról, mert a telefonom sem müködött... Hát kiderült hogy lázasan fekszik az ágyikójában, és teljesen elfelejtette, hogy vizsgáztatnia kellene. Azt mondta menjek vissza háromra. A Tanulmányi Hivatal négykor zárt... Na visszamentem, levizsgáztatott, rohanok a TO-ra, ahol közlik velem, hogy magyarból hiányzik két kreditem, és ha nem szedem össze valahonnan nem vizsgázhatok. Hát kikerekedtek a szemeim, nem értettem hogy lehet, hiszen minden félév végén és elején alaposan átnéztem a tantárgyakat, hogy mennyi van még hátra, hogyan tudom minél jobban beosztani öket. Aztán rájöttünk, hogy ennek a csodálatos új rendszernek köszönhetöen, minden évben megváltoztatták a tanegységlistát. Más kódokkal szerepelnek a tantárgyak stb. szóval a vége az lett, hogy a rendszer azt dobta ki, hogy hiányzik két kreditem. Na kalandra fel, szerezzünk egy nap alatt két kreditet! Másnap megírtam a záróvizsga írásbeli részét (ekkor még mindig nem volt biztos, hogy mehetek szóbelizni :) ), aztán megkerestem a minor szak felelösét, de ö azt mondta, egyik tantárgyamat sem tudja beszámítani. (ja, mert csináltam plusz krediteket, népzenéböl, észt népi játszóház stb.) Rendben... Mentem tovább... A tanár úr tanácsára megkerestem az intézeti vezetöt, aki nagyon rendes volt, és a helyzetem hosszas ecsetelése után megesett rajtam a szíve, beszámította nekem az egyik népzenei tantárgyat. Oké, ez is megvan! :) Közben persze rohangálás a to-ra, hogy még várjanak, meglesz minden, ügyfélfogadási idön kívül fogadtak, úgyhogy tényleg nagyon rendesek voltak. Három nap rohangálás után csütörtökön elmentem szóbelizni, nem sokat volt idöm készülni, amihez ez a bonyodalom is hozzájárult, de aztán minden jól alakult, és megkaptam a diplomámat. :D Legalább emlékezetesebb lesz! :) Addigra megérkezett Arantxa barátnönk is, úgyhogy mire Nándival összeszedték magukat, én le is vizsgáztam, és mehettem velük várostnézni Budapesten. :):):):) Az otthon töltött napokat most nem részletezem, nagyon jó volt, sokat ettünk, jól éreztük magunkat! Köszönünk szépen mindent a családnak és a barátoknak!!!!!!!!!!!!!!

ÉGHAJLATVÁLTOZÁS :)

A következö nagy változás akkor következett be, mikor visszajöttünk Salamancába. Nagyon összeszoktunk Arantxával azalatt az egy hét alatt, jobban megismertük, és mikor visszajöttünk már úgy éreztük, hiányzik nekünk. Közben a szobatársunk, Francisco bejelentette, hogy áprilisban valószínüleg hazamegy. Ezek a dolgok, meg az, hogy pl amikor éjszaka megérkeztünk az albiba, elég nagy rendetlenség fogadott minket, a következö napot takarítással töltöttük... és eszünkbe jutott, hogy ki tudja ki jön majd Francisco helyére, és már nincs kedvünk mindig egyezkedni, meg gyözködni az embereket, hogy légyszi ne a nappaliban cigizz, hajtsd fel a wc ülökét mikor a dolgodat végzed stb.... Aztán egyik nap eszünkbe jutott, hogy megkérdezhetnénk Arantxától, hogy esetleg nem gondolta-e meg magát, és lakhatnánk-e vele. Összeszedtük minden bátorságunkat, megkérdeztük, ö pedig beleegyezett! :) Olyan jó érzés megtapasztalni, hogy a Jóistennek gondja van ránk! :D Azóta teljesen más az itteni élet, sokkal nyugodtabbak vagyunk, otthon érezzük magunkat, sokat nevetgélünk, beszélgetünk Arantxával, segítjük egymást... szóval minden nagyon jól alakul.

"MUNKAVALKÁD" :)

Azt meg el is felejtettem mondani, hogy egy lengyel lány, Nándi csoporttársa a spanyoltanfolyamon, aki egy étterem konyháját takarította, megunta a takarítgatást, és átadta nekünk a munkát. Úgy volt, hogy én fogom csinálni, de elég sok, meg a páraelszívó és a polcok is elég magasan vannak, úgyhogy Nándival együtt kezdtük el. Egy hete meg is kaptuk az elsö fizetésünket, úgyhogy ünnepeltünk is egyet! :) Vettem egy üveg bort, meg föztem finomságot. :D Közben még februárban jelentkeztem egy pincértanfolyamra. Na de erröl is csak úgy "véletlenül" értesültünk. Egyik vasárnap mentünk Nándival istentiszteletre, és pont olyan szakaszban voltunk, hogy nem tudtuk hogyan tovább (ekkor még nem tudtunk a takarítós munkáról, és ekkor már február közepe volt. Otthonról úgy jöttünk vissza, hogy feburárra még volt pénzünk, de onnan nem tudtuk hogyan tovább...) Na szóval erröl beszélgetve sétáltunk a templom felé, és összefutottunk a gánai kis néger barátunkkal, aki megemlítette, hogy a Cáritas ösztöndíjas pincértanfolyamot szervez, és másnap a jelentkezési határidö. Másnap el is jött velem a srác, a Cáritasba, ott felvették az adataimat, jelentkeztem. Megyek ki az ajtón, fut utánam a nö, hogy mivel ez az utolsó nap, már csak az önkormányzatnál jelentkezhetek. Na futás, mert itt minden bezár kettökor. Nándit is be akartam iratni, de ö meg spanyolórán volt. Beértem idöben az önkormányzathoz, ott megtudtam, hogy van egy másik hely, ahol délután négyig lehet jelentkezni. Hát ennek nagyon megörültem, Nándit is sikerült beiratni. :) Kb. 100 ember jelentkezett 12 helyre. Behívtak minket elbeszélgetésre, Nándinak nem, de nekem sikerült bejutnom a tanfolyamra. :) Nem hogy nekem kellene fizetni, hanem én kapok majd 600 eurót. :D Hihetetlen nem? És folyamatosan ez van, mióta imádkozunk Nándival, és jobban odafigyelünk egymásra, hasonló csodák történnek velünk. Azért is nagyon örülünk ennek a lehetöségnek, mert Salamancát nagyrészt az idegenforgalom tartja el, és rengeteg pincért keresnek. Föleg most, jön a nyári idöszak, reméljük sikerül valami biztos álláshoz jutnom. Egy hét gyakorlattal zárul a tanfolyam, engem egy Erasmus Café nevezetü helyre küldtek, ahol rengeteg a külföldi vendég, föleg diákok, és azt mondta a tanárom, hogy a nyelvtudásom miatt is, meg azért is mert elég ügyes vagyok, ide osztott be. Úgyhogy így majd gyakorlolhatom a németet, meg az angolt is. :) Április 13-án kezdek. Aztán már csak nagyon ügyesnek kell lennem, és azért imádkozni, hogy felvegyenek állandóra. ;) A tanfolyam nagyon tetszik, nagyon gyakorlatias, kávét fözünk, sört csapolunk, felszolgálunk. Az egy picit fárasztó benne, hogy egy közeli faluba kell elutazni, mert egy ottani étteremben vannak az órák. Reggel nyolckor megy a busz, az elején még próbáltam a takarítást is csinálni Nándival, de egy hét után bebizonyosodott, hogy nem bírom energiával a kettöt, úgyhogy Nándi teljesen átvállalta a takarítást. Beosztottuk a munkát, ö takarít, aztán spanyol órára megy, én meg csinálom a tanfolyamot. Nagyon ügyes, minden nap új takarítási idörekordot dönt. :) Ja, még egy dolgot kifelejtettem: kaptunk Pirkkótól egy használt biciklit (Arantxa anyukája), így Nándi ezzel rója az aszfaltot. :) Már nem is engedi, hogy menjek vele takarítani, felpattan a bicajra, gyorsan kitakarít, és már itton is van... ma még aludtam, mire visszaért, és ágyba kaptam a reggelit. :D És most jön a fö meglepetés! :D

MEGLEPETÉS :)

Kb. másfél hete felhívott annak a cégnek a fönöke, aki még az októberi fellépéseinket szervezte. A tanítási tapasztalataim felöl érdeklödött, aztán közölte velem, hogy bevándorlóknak szerveznek nyelvtanfolyamot, lenne-e kedvem tanítani öket. Elöször nem hittem a fülemnek, vissza is kérdeztem, jól értem-e. :) Múlt héten egy önkormányzati megbízott megcsinálta velem az állásinterjút, tapasztalt tanár néni volt, jól elbeszélgettünk, szimpatikus volt. Nagyon meg volt velem elégedve, már ott helyben eldöntötték, hogy engem alkalmaznak. :D Április 13-án kezdem a 110 órás tanfolyamot. Jól értitek, igen, Spanyolországban fogok spanyolt tanítani. :D 13 diákom lesz, 3 marokkói, pár román, afrikaiak. :) Unatkozni nem fogok, az biztos, de kíváncsi vagyok milyen lesz, ilyenben még nem vettem részt soha. :) Szóval itt tartunk, pörgösek a napjaink, amint lájtátok, nem unatkozunk, de mióta itt lakunk Arantxánál minden sokkal nyugodtabb. A takarításból van biztos bevételünk, most ez a tanítás is sokat segít majd rajtunk, aztán meg hátha a pincérkedéssel is találok valamit. Jaaa, majdnem elfelejtettem, hogy Nándit megkereste a templomból egy srác, akinek informatikati cége van, hogy készítsen honlapokat a cége számára Drupal pogrammal. Itt még egyáltalán nincs lefedve a piac, söt elvétve találni normális honlapot. Itt pl még a buszmenetrendeket is egy óráig kell keresgetni a neten, mire rájössz, hogy nincs fent... Úgyhogy most ebbe a programba vetette bele magát Nándi, és ha megtanulja, jöhetnek a holnapok. Még nagyon az elején jár a srác, honlap tárhelyeket ad el, még nincs kialakult vevököre, de majd ennek kialakításában is segítünk neki.

Hát dióhéjban ennyi :), most már tényleg megfogadtuk Nándival, hogy rendszeresen írunk, mert minél tovább húzzuk a dolgot, annál nehezebb nekiülni...

Szombaton megyünk Madridba, itt most vasárnap lesz a szavazás. Így összekötjük a kellemeset a hasznossal, és felmegyünk már szombaton várostnézni. Este meg az Experidance elöadását a Nagyidai cigányokat nézzük meg az egyik színházban. Pont itt vendégszerepelnek. Csapunk egy magyaros hétvégét. :D

Áldott húsvétot kívánunk mindenkinek! Pihenjetek, és használjátok ki a munka nélküli napokat az együttlétre!

Munkáról...

Hát, úgy látszik nem sikerül betartani az ígéretünket.... és a rendszeres naplóírás kicsit sem nevezhető rendszeresnek... Múlt héten befejeztem a gyakorlatot a gyermekkönyvtárban. Napi nyolc órát dolgoztam (először életemben hivatalos munkahelyen...), nagyon élveztem, de azért el is fáradtam rendesen. Aminek a legjobban örülök, hogy a munkatársaim nagyon-nagyon meg voltak velem elégedve, már az első napon a szünet után azzal fogadtak, hogy mondták a főnökömnek, hogy vegyenek fel dolgozni, mert nagyon nagy segítség vagyok, szeretnek velem dolgozni. Repülve jöttem haza, újságoltam Nándinak, nem mindenkinek mondanak ilyesmit. Rengeteg gyakorlaton lévő diák segíti a könyvtár munkáját. A könyvtárnak van egy idegennyelvű állománya is, de magyar könyvük még nem volt. Úgyhogy összeállítottam egy könyvlistát csupa mesekönyvekből, meg legendákból, szépen illusztrálva, amit majd meg fognak rendelni a könyvtár számára. Tegnap voltam bent, hogy pontosítsuk a dolgokat, hát nem sok reménnyel kecsegtettek, lehet, hogy csak jövőre fognak belőle vásárolni. Amúgy a könyvekről szóló tájékoztató anyagot is én fordítottam volna le, a katalogizáláshoz, és azért kaptam volna pénzt. De mivel ebben az évben Mexicót mutatják be, valószínű ez jövőre tolódik. De azt mondták, hogy mindenképpen számítanak majd rám, mert nyáron szoktak egyéb programokat szervezni, és akkor szükség lesz plusz emberre. Hát ez is valami... De a munkatársaim tegnap is úgy fogadtak, hogy mikor jössz már, nagyon várunk... Hát nem akartam mondani, hogy mondjátok a főnöknek. Ha a dicséretekért fizetett volna, már milliomos lennék... ;) De mondanom sem kell, nagyon élveztem, úgy éreztem, végre olyat csinálhatnék, ami tényleg tetszik, gyerekekkel lenni, olvasgatni velük, tanítgatni őket... és még fizetnének is... állommunka. :) Úgyhogy tegnap óta megint belevetettem magam az aktívabb munkakeresésbe. Nándi tegnap is, ma is Arantxa anyukájánál dolgozott, nagyon aranyosak, hogy próbálnak nekünk segíteni. :) Végülis nem jutott be az ösztöndíjas pincértanfolyamra, de részt vesz a munkához jutást segítő programban, így jövő héttől lesz plusz nyelvórája, ahol szakmai spanyolt fog tanulni, és folyamatosan keresgetnek neki munkát. Hát egyelőre ennyi, amúgy jól érezzük magunkat, járunk futni, tornázunk, kitaláltam, hogy míg nincs semmi konkrét dolog, és viszonylag több szabadidőm van, németezni, meg angolozni fogok, úgyhogy ki is vettem pár könyvet a könyvtárból. Ne szokjon el az agyam nagyon a tanulástól. ;) Na megyek is, este megyünk egy előadásra, amit az itteni ifjúsági csoport szervez. Címe: Isten és a szex. Kíváncsi vagyok, milyen lesz. ;) Puszilok mindenkit!

Újra Salamancában

Szervusztok!

Újra itt vagyunk. Egyrészt a blogon, másrészt Salamancában. :) Furcsa érzés volt, sokfelé utazgattunk már, de most először fordult elő, hogy látogatóba mentünk Haza. De amúgy megint rájöttünk, hogy nem is vagyunk ám olyan messze. 27-én 16:30-kor indult a gépünk, és 23:30 körül már az albinkban voltunk. Arantxa anyukája minket is hazahozott, sőt levest, és még meleg fasírozottat is hozott nekünk, hogy legyen mit vacsoráznunk. Na nem mintha otthonról nem készültünk volna rengeteg házi finomsággal, de jól esett. 

Jónéhány történettel le vagyunk maradva a blogban. Vagy inkább a naplónkban. Ezentúl igekszünk így nevezni. Francia, vagy akár itt Spanyolországban is elképzelhetetlen lenne, hogy angol szavakat használjanak a köznyelvben. Nálunk pedig ha már a nyelvészeink nem úgy dolgoznak ahogy kellene, nekünk kell jobban odafigyelnünk... Szóval a "naplónkból" még hiányzik pár érdekes történet. Lassanként pótoljuk, de előbb most úgy gondoltam, az otthoni útról számolnánk be. :) Most Rékussal megosztoztunk a munkán: Én írok a naplónkba, ő pedig itt vasal mellettem. ;-) (van üzleti érzékem mi? :-P )

17-én érkeztünk Budapestre, és 21-éig ott is voltunk, mert Rékus 21-én államvizsgázott. Előtte még 18-án egy utolsó tantárgyból is levizsgázott, ami után a tanulmányi osztályon kiderült, hogy a magyar szakjáról még hiányzik két kreditje, hogy végezni tudjon. Hosszas keresgélés, kutatás után kiderült, hogy évente változtatják az egyes szakokhoz szükséges tantárgyak listáját, de erről nem értesítik a diákokat, és Réka a második évben kinyomtatott tantárgylista szerint csinálta végig a sulit, az új lista szerint viszont még egy magyaros tárgya hiányzott. Kedden Réka megcsinálta az írásbeli vizsgát, ami talán egy nyelvizsgához hasonlítható. Azt mondta nem volt nehéz. A hét minden napján be kellett mennie a hiányzó két kredit miatt az egyetemre, végül a szóbeli előtti napon sikerült az intézeti igazgatóval személyesen beszélnie, aki szerencsére nagyon emberségesen állt a dolgokhoz. Réka szabadon választható tárgyakat is megcsinált 9 kredit értékben, és szerencsére ezeket beszámították, így 21-én államvizsgázhatott. 20-án este érkezett Budapestre Arantxa egy salamancai barátnőnk, akit meghívtunk Magyarországra. Míg Réka államvizsgázott, mi városnézést terveztünk, de szerencsére egy óra alatt vége lett a vizsgának, így már hárman mehettünk Budapestet felfedezni... :) Nagyon örült neki, hogy magyarok mutatják meg neki Magyarországot. Azt mondta, nem szereti a turistalátványosságokat, inkább szereti megismerni az embereket, hogy élnek, milyen szokásaik, ételeik... stb. vannak. Na hát nem szenvedett hiányt semmiből. Városnézés közben mindent elmondtunk neki, amit csak tudtunk az épületekről, fontosabb helyszínekről. Mikor délután Csorna felé utaztunk a vonaton, már neki is feltűnt, hogy az 5000 Ft-oson az az ember van, aki az alagutat, meg a hídat építette, és az akadémiát is támogatta. :) Sokfelé jártunk vele. Sopronban, Kőszegen, Csornán, Fertődön a kastélyban, Pápán az élményfürdőben. Olyan tipikus magyar ételeket kóstolhatott, amit mi sem eszünk túl gyakran. Hurkát, kocsonyát, mákosgubát, pörköltet, túróstésztát, ... Ja és az első szó amit megtanult az a pálinka volt. Muszáj volt neki. Mindkét családba hazaérkezve édesapáink már kitöltött poharakkal vártak minket. Úgyhogy nagyon jól teltek az otthoni napjaink. :) (Ja, és míg Réka tanult, engem már Budapesten is várt pár pohárka. Köszi Ati!) 

Arantxa nem tudta megmondani mi tetszett neki a legjobban, de nagyon élvezte az élményfürdőt Pápán, a kőszegi városi séta közben mintha csak magamat láttam volna, az ujját le se vette a fényképező gombjáról. De nagyon meglepte Sopron története is, mikor meséltük, hogy a Hűség városának nevezik, mert a katonaság visszahívása utána a helyi civilek verték vissza a bevonuló osztrákokat annak idején, és ezután következett a népszavazás. Így maradhatott magyar város. Ja, ott Sopronban még egy rovásírásos pólót is vett magának. Meglepte az is, hogy nekünk 8000 éve már saját írásjeleink voltak. (Csak éppen az iskolában nem szabad erről beszélni, hátha valamelyik gyermek még "félreértelmezi", és olyan badarságokat gondol, hogy nem egy barbár, fejletlen nép voltunk...) És minden nagyon nagy élmény volt neki, minden érdekelte. Mi is nagyon jól éreztük magunkat vele. Három hónapja nem voltunk otthon, rokonokat látogattunk meg, de egyszer sem volt terhünkre. Nagyon jól kijöttünk, mikor hazajöttünk a következő napon Réka már megjegyezte, hogy szinte már hiányzik is neki Arantxa. :) Gyorsan meg is jegyzem, hogy kicsit sem spanyol. Anyukája finn, apukája pedig baszk származású. Nagyon különbözik a spanyoloktól.

Mindenkinek köszönünk szépen mindent! Családnak, barátoknak... mindenkinek. Nem csak Arantxának, de nekünk is nagy élmény volt ez a 10 nap. (igaz a vizsga előtti napokat lehet, hogy Réka átpörgette volna, de nekem azok is jól teltek... :D ) Minden nagyon jól sikerült. Köszönjük, mindenkinek, aki eljött a buliba, nagyon jó volt egy jót beszélgetni. Igaz nem volt idő mindent megbezsélni, de majd folytatjuk... ;) És Réka barátnőinek is köszönjük, hogy a vizsgák közepette szakítottak ránk időt! :)

Szerdán pedig visszaérkeztünk. Csütörtökön már irodákba mentünk elintézni ezt-azt. Ja és éreklődtünk a tanfolyamomról, de még semmi hír. Az úgy volt, hogy...

A hazautazás előtti héten sorra jöttek a jóhírek. Ugye itt most nekünk a jó hír az, ha találunk valami munkát. Egyik nap Arantxa anyukája hívott, hogy a kertben segítsek neki a tavaszi munkákban. Másnap plussz három angolórát tartottunk, mert lebetegedtek a tanárok. Utána napon pedig a nyelvtanfolyamom után 4-5 embert félrehívtak, (engem is beleértve) és mondták nekünk, hogy indul egy pincértanfolyam, amit az ACCEM (az az egyesület, akik a nyelvtanfolyamunkat is szervezik) kifizet helyettünk, sőt, még ösztöndíjat is kap, aki jelentkezik. Hát jelentkeztem, és most várjuk a telefont, hogy bejutottam-e. Csütörtökön azt mondták, hogy aznap kezdték el hívogatni az embereket, és ha még nem hívtak, akkor pénteken biztosan fognak. Réka a kérésemre már nem a táskájában, hanem a zsebében hordja a telefonját, de még semmi. Vagy nem jutottam be, vagy spanyolokhoz kell mérni a dolgot, és pár nap késés az itt semmi. Egyébként már ezen a héten indult volna a tanfolyam, de későbbre tolták.

A kerti munka Arantxa anyukájánál már nagyon jól esett. Nem csak azért, mert fizetést is kaptam érte, de jó volt a szabad levegőn dolgozgatni 4 napot. Ebédre nagyon finomakat kaptam mindig. De a legjobban az esett, hogy végre valami hasznosat csinálhattam. Az angoltanítást sajnos nem tudtam eddig hasznosnak felfogni, bár az utóbbi időben már voltak biztató jelek. Mikor egy másik iskolában helyettesítettem két órát, nagyon jól sikerült. Ugyanaz a korosztály, de teljesen más diákok. Tudtunk haladni, beszélgetni, mertek angolul megszólalni... Aztán tegnap a saját csoportomban is sokkal jobban ment minden. Meguntam az eddigi fejetlenséget, és széthúztam a padokat amik eddig egy körbe voltak összerakva, és kettesével ültettem le őket. Na így már szinte teljesen megszűnt a futkározás, és egész hosszú ideig tudtak majdnem csendben rám figyelni, hallgatni, és válaszolni angolul. Szóval ezek az órák nagyon kellettek már, már tényleg kezdtem teljesen feladni, és azt gondolni, hogy egyszerűen nincs érzékem az oktatáshoz. De most már úgy gondolom még hátha előjöhet... ;-)

Amúgy Rékus is tartott egy angolórát, a másik suliban, ahol én is helyettesítettem, mert egy másik tanár is beteg volt. Na ő olyan tapasztalatokkal tért haza, mint ahogy én szoktam a saját csoportomtól, vagy az otthoni sulimból. Mikor a suliban az órák után szinte ugrálva, jókedvűen lépkedtem lefele a lépcsőn, jót nevettem mikor megláttam Rékus kipirosodott, kicsit sem mosolygós arcát. Eddig a magán nyelvóráiról, illetve a nyelviskolában csoportban tartott óráiról olyan jó dolgokat, élményeket mesélt, amit én el sem tudtam képzelni, nem gondoltam, hogy valaha megtapasztalom. Most viszont igen. Rékus meg azt tapasztalta meg, mikor Csornán a suliból hazaérve azt se tudtam hol áll a fejem, vagy az itteni másik angol óráról hazatérve amiket meséltem neki. Azt mondta amit én is szoktam: "Még a csilláron is lógtak!", "Nem tudnak csapatban dolgozni!", "Visítoztak egész órán!"... :D :D :D

Na nem Rékust nevettem ki, de hosszú idő óta végre saját bőrünkön megtapasztaltuk egymás korábbi élményeit. Ez a rész lehet, hogy csak a pedagógusoknak lesz érdekes, de fontosnak tartottuk leírni, és mert nagy élmény, és jó tapasztalat volt mindkettőnknek. :)

Kicsit visszatérek a jelenbe, hogy is állunk most. Réka a jövő héten befejezi a tanfolyamának a gyakorlatát. Mindenkinek nagyon tetszett Réka hozzáállása a gyerekekhez, és egyik kolléganője babát vár, úgyhogy bízunk esetleg abban, hogy talán akadhat állása Rékának. Azt is mondták neki, hogy szeretnének néhány magyar meséskönyvet beszerezni, érdeklődjön utána otthon, miket lenne érdemes, illetve egy magyar, hasonló munkát végző egyesülettel is fel akarják venni a kapcsolatot, abban is segítkezhetne Réka. Úgyhogy reménykedünk. Én pedig most a pincértanfolyam eredményét várom, bejutottam-e, illetve mielőtt hazamentünk, a város összes pizzériáját bejártam, hátha hívnak pizzafutárnak. Más munkát csak úgy tudnék keresni, ha már jobban megy a spanyol. Úgyhogy igyekszem. Otthon ebben a 10 napban Arantxával csak spanyolul beszélgettem, már annyira átállt rá az agyam, hogy a tegnapi angol órámon, erősen gondolkodnom kellett, mert mindig spanyolul jöttek a számra a szavak... :)

Vannak még tavalyról elmaradt hírek, de most befejezem, mert 17:45-re meghívott minket (sok más fiatallal együtt) egy család uzsonnára, és előtte még futni is akarok, már megint nagyon hiányzik. Ja, ezt az uzsonnát a templomból egy galíciai család szervezi, akiknél ilyenkor van egy jellegzetes alkoholos ital. Azok után, amiket Arantxa mesélt a barátoknak a magyar "pálinkás" utazásáról, már olyan hírünk van, hogy ahogy az egyik lány mondta: "Ez a galíciai ital nekem nem ízlik mert túl alkoholos, de amiket Arantxa mesélt, szerintem nektek ízleni fog..." :D hááát... szerintem is. Úgyhogy megyek is késződni.

Hamarosan jelentkezünk. A fényképeket is igyekszem mihamarabb rendszerezni és feltölteni...
Sziasztok! ;-)

Zajlik az élet... :)

Ezer bocsánat, hogy megint elhanyagoltuk a blogot, de annyi minden történik mostanában, hogy nincs időnk írogatni. A legfontosabb hír, hogy megyünk haza 10 napra, január 17-től 27-ig, és jön velünk az egyik barátnőnk, Arantxa. :) Január 19-21-én záróvizsgázom, majd gondoljatok rám. :) Megyek is tanulni, csak gondoltam pihenés képpen írok nektek, hogy nyugodjatok meg, még élünk. Nándi most dolgozik, Arantxa anyukája felajánlotta neki, hogy ad neki munkát a kertben, mert egy kertesházban lakik, és van bőven munka, és még fizet is neki ezért, kap ebédet, meg mindig küld haza ezt-azt, krumplit, diót, birsalmasajtot... :) Amúgy ő egy finn néni. Inkább bele se kezdek a mesélésbe, mert az hosszú lenne, és most tényleg nincs időm. Majd otthon részletesen beszámolunk. Na mindenkinek minden jót, megyek folytatom a tanulást. Nemsokára találkozunk! :) Puszi!

Buék!

Áldásokban gazdag, boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Réka és Nándi