2012. szeptember 30., vasárnap

Új élet :)

Nándi a sajtótájékoztatón
Új életet kezdtünk. Június elején elhatároztuk Nándival, hogy felhagyunk a vendéglátós élettel. Úgy éreztük értelmét vesztette az egész. Túl sok energiát emésztett fel, ahhoz képest amit adott. Elérkeztünk egy ponthoz, mikor betelt a pohár. Ennyi volt, elég volt. Bejelentettük Ramónnak (az üzlettársunknak), aki első pillanatban próbálta leplezni a meglepettségét, de nem volt más választása, mint tudomásul venni döntésünket. Július elsején már vidáman kocsikáztunk Madrid felé, Petráért és Eszterért mentünk a reptérre. :) Gyönyörűen sütött a nap, és a szabadságban fürödve szinte repültünk Madrid felé. Tartalmas volt az az idő, amit az Ermitában töltöttünk, az életünk része volt, és nagyon-nagyon sokat tanultunk, míg ott dolgoztunk. De éreztük, hogy más irányt kell, hogy vegyen az életünk. Kb. egy hét telt el a szabadságunkból, mikor meg is kaptuk a következő megbízatásunkat: egy magyar informatikai cég számára fordítottuk le legújabb termékük honlapját spanyolra, majd ennek a terméknek lettünk hivatalos képviselői a spanyol nyelvterületen. Végre valami nekünk való, néztünk össze Nándival. :) Telefonos alkalmazásokat készítünk rendezvényeknek, éttermeknek stb. (az alkalmazáskészítő honlap, itt megnézhettek néhány elkészült alkalmazást) :) Elkészítettük egy egy hónapos salamancai fesztivál alkalmazását, mellyel bekerültünk egy sajtótájékoztatóra is. :) Nándi ismertette az alkalmazás lehetőségeit. Persze spanyolul. Nagyon ügyes volt! :) A boldogságunkhoz még az is hozzátartozik, hogy egy régi álmom is beteljesült: felvettek a Salamancai Egyetem Spanyol nyelv tanítása mint idegen nyelv mesterképzésére. Csütörtökön volt az első órám, amit nagyon-nagyon élveztem. Kiváló tanárok dolgoznak itt, a világon ez a legelismertebb ilyen szakirányú mesterképzés. 

Réka

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok!!!

    Tyűűű az anyját! :) Hát csak gratulálni tudok és további sok sok sikert és szerencsét ehhez a nem piskóta élethez :) Olyan jó, hogy írtatok, igyekszem majd én is jelentkezni, privátban, mert mesélni valóm akad nekem is :)

    Örülök, hogy jó hangvételű volt a levél, érződik, hogy minden ok, az egyetemhez pedig egy óriási kalappal!!! Büszke vagyok Rátok!

    Puszi Nektek!

    VálaszTörlés
  2. Köszi Nikus! :) Sajnálom, hogy nem találkoztunk most, mikor otthon voltunk. Ezért még inkább várjuk a részletes beszámolódat!!! :) puszi!!

    VálaszTörlés